Nem vagyok valami nagy metál rajongó. Igyekeztem pedig nagyon, nem sikerült. Mint az Anvilnek - jut eszembe a gyenge poén. Pár perce értem a végére az Anvil: The Story of Anvil című filmnek. Nem nagyon lehet leírni. Maga alá gyűrt. Mintha a Spinal Tapet, a Pankrátort és az Office-t összeadnánk. Zseniális.
Kosztolányi Dezső:
Üllői-úti fák
Az ég legyen tivéletek,
Üllői-úti fák.
Borítsa lombos fejetek
szagos, virágos fergeteg,
ezer fehér virág.
Ti adtatok kedvet, tusát,
ti voltatok az ifjúság,
Üllői-úti fák.
Másoknak is így nyíljatok
Üllői-úti fák.
Szívják az édes illatot,
a balzsamost, az altatót
az est óráin át.
Ne lássák a bú ciprusát
higyjék örök az ifjúság
Üllői-úti fák.
Haldoklik a sárgult határ,
Üllői-úti fák.
Nyugszik a kedvem napja már,
a szél búsan dúdolva jár,
s megöl minden csirát.
Hova repül az ifjúság?
Feleljetek, bús lombu fák,
Üllői-úti fák.
